Halállal fenyegető levelek

virtus.hu

Halállal fenyegető levelek

Sokan kapnak körleveleket, amelyek nagy szerencsével kecsegtetnek, ha továbbküldöd néhány embernek és balszerencsét, ha elmulasztod. Már gyerekkoromba is utáltam a kéretlenül zsebembe dugdosott leveleket. Ezek mindegyike súlyos fenyegetéssel kezdődött, ha meg merészelem szakítani a láncot. Ezeket a leveleket tekintem a kőkori levélszemétnek, és az öklöm volt a spamszűrő. Akit rajtakaptam, hogy a figyelmeztetésem ellenére, szemetet dugdosott a zsebembe azt elvertem. Manapság az internet csodás világában, naponta kapok a világ minden részéről ilyen leveleket. Sajnos a spamszűrő nem dobja ki mindet, de nagy segítség.

Én minden levélláncot megszakítok. Az indoklásom a következő:

  • Egy talizmán vagy jó, vagy rossz. Ha kárt okoz, akkor rossz. Tehát nem képes a jóra. Akkor a jó csak a véletlen műve, vagy egyszerűen egy jó ember megérdemelt jutalma az élettől.
  • Senki ne merészeljen se nyíltan sem burkoltan megfenyegetni. Ezen levelek általában halállal fenyegetik a családtagjaimat, az értékeim porrá égetéséről beszélnek, testi nyomorodásomat helyezik kilátásba, ha nem teszem azt, amit kérnek tőlem. Meglepődnének, ha beperelném őket. Nem gondolkodnak ép elmével, akik elmerik küldeni ezeket a leveleket.
  • Ha valaki a barátomnak tartja magát, akkor megkérdezi, hogy szeretnék-e egy ilyen levelet, és nem kényszerit bele semmibe sem.
  • Ha valaki azért küldi, mert gyűlöl és rosszat akar nekem, akkor jobb, ha tudja, hogy a gonoszság és a bosszú mindig annak árt a legtöbbet, aki érzi és nem annak, akire irányul. Nem mellesleg jegyzem meg, ha valakit nem kedvelek, akkor én arra nem pazarolok időt. Aki másként tesz azt veszteség éri.
  • Illetlenség kéretlenül feladatokat kiosztani másoknak. Hogyan veszi bárki a bátorságot, hogy ingyen melót sózzon a nyakamba. Aki ezt helyesnek tartja, az szóljon! Én, bármikor tudok munkát adni azoknak, aki unatkoznak és szeretnének ingyen dolgozni. Naponta legalább öt ilyen levelet kapok, sokszor még többet. Öt levél elolvasása, és továbbküldése, ha nagyon figyelmes vagyok, akkor 20 perc, itt belekalkulálom, hogy mindenki elgondolkodik, kinek küldje a levelet, így én is ezt tenném, majd elküldenék egy kérdező levelet, hogy fogad-e lánclevelet. Ha igen, akkor küldeném tovább és nem csak a továbbít mindenkinek gombot nyomogatnám. Egy hónap alatt 600 perc. Azaz 10 óra. Ez bizony egy hosszú munkanap. Ha mindenki, aki leveleket küldözget nekem, havonta egy napot dolgozna ingyen a javamra, akkor nagyon jól élnék. Én biztosan nem dobok ki egy napot senki kedvéért.

Természetesen mindenkinek joga van hinni abban, amiben akar, de a hit tiszteleten alapszik. A tisztelet pedig megköveteli, hogy csak azoknak terjesszék az igét, akik befogadóak rá.